A budapesti Déli Pályaudvar felülnézetből

A Magyar Építőművészet egy 1962-es számában akadtam rá egy számomra meghökkentő fényképre a Déli pályaudvarról.
Kiderült, hogy ez a már megszokott, ránézésre szürkének, semmitmondónak tűnő épület több érdekességet is rejthet, amiket nem veszünk észre a reggel-esti rohanás közepette - sokszor nem is ismerjük eléggé közvetlen környezetünket. Kísérletet tettem feltérképezni, bemutatni egy a 70-es, 80-as évek modern építészetének eme közismert művének mai arcát. Többször fényképeztem a pályaudvar környékén, de a legizgalmasabb feladat a “megtalált” kép készítésének helyszíni felderítése volt.

Egy kisebb kihívás volt számomra felfedezni ugyanazt a látószöget, megtalálni az “akkori” nézőpontot, képkivágást, majd onnan újrafényképezni az épületet, ami az elmúlt pár évtizedben jelentős változásokon ment keresztül. Teljes mértékben nem sikerült ugyan, de talán az érzet, az érzés hasonlóvá vált.

A budapesti Déli Pályaudvar most is, újra nagy változások előtt áll, lehet, hogy néhány év múlva ismét bekéretőzik valaki a házba, melynek padlásablakából kinézett 1962-ben egy fotós és 2010-ben egy diáklány is, hogy lefényképezhesse felülnézetből az éppen akkorit, “az éppen mostot”?


Bitaróczky Eszter, BIOK, 12.osztály